Kibédről a legfiatalabb
generációt nem számítva leginkább az Ervin jut eszükbe, nem a hagyma. Nekem pl.
a Tenkes kapitányát üldöző egyik csetlő-botló labanc képében. Pedig ha
Erdélyben jártok, sokszor halljuk: „Feltétlenül kóstold meg a kibédi hagymát!”
Rögtön felmerül a jogos kérdés: Ha egyszer itt van nekünk Makó, minek kell még
egy híres hagymatermelő falu? Lehet még újat mutatni a hagyma terén?
Ennek ered most nyomába a
Nemsznob gasztro. Kibédet nem igazán tudjuk elkerülni a „klasszikus” erdélyi
látnivalók felé utazva. A Szováta-Korond-Farkaslaka útvonal egyik tranzitfaluja
ez a község. Ősi településről van szó, melyet 1499-ben említenek először írásos
források. Érdekes, hogy a szocialista faluösszevonási program 1968-ban egy másik faluhoz csatolta , ám 2004 óta
szerencsére ismét önálló lett a település.
A tranzitjelleggel tisztában
vannak a helyiek is, ezért az út mindkét
oldalán szinte minden második kapuban árulják a kibédi hagymát. Ők
vöröshagymának nevezik, de rögtön látjuk, ez bizony –legalábbis a mi
szóhasználatunkban- tulajdonképpen lilahagyma. A nálunk (bár érdemes
elgondolkodni azon, hogy tulajdonképpen itt is nálunk vagyunk) megszokott
(vörös) hagyma neve itt fehérhagyma, de ezt nem is igazán árulják, csak néhány
helyen látható. Érdekes, hogy a falunak elhelyezkedése folytán nincsen
különleges mikroklimatikus adottsága, ám előtte és utána már csak elvétve
látunk hagymaárusokat. Nyilván ez a hírnév és a hagyományok miatt van, nem
gazdasági okok miatt. A helyi asszonyok a hagyma meghagyott szárából fonással
tetszetős hagymafüzéreket készítenek, ezek lógnak mindenfelé a külön erre a
célra ácsolt állványokon. Persze kapható „zsákos kiszerelés” is, jóval
kedvezőbb áron. A kézimunkának és az esztétikumnak ára van, egy-egy füzér, a
belefont hagymák nagyságától függően átszámítva 700-1100 Ft-ba kerül. Ha
megállunk valamelyik árus mellett, ami elég veszélyes vállalkozás, mert a falun
áthaladó kamionok nem igazán lassítanak, így igen közel süvítenek el
mellettünk, kiderül, hogy majdnem mindenhol kapható áfonyalikőr és
szilvapálinka is. Ezeket azonban nem tehetik ki, ezért csak szóban ajánlják fel
nekünk, aztán, ha a vásárlás mellett döntünk, hamar előkerül a házból az áru.
Nagyon finom mindkettő, ne tévesszen meg senkit a göngyöleg, mert a két nedűt
legtöbbször ahhoz hasonló műanyagpalackban kapjuk, amiben nálunk a hígítót
árulják.
A kibédi hagymafüzér kiváló
ajándék erdélyi utunkról a hazaiaknak. Kicsivel jobb, mint az óriás ceruza a
Békás-szorosból, esetleg a gigaméretű labda Korondról, netán 10 kg NaCl
Parajdról. Most azonban kicsit közelebbről szemlélünk meg egy kibédi hagymát, összehasonlítjuk
a (jelenlegi) Magyarországon termett lilahagymával. Természetesen a „teszt”
több ponton szubjektív.
A kibédi hagyma ránézésre a
lilahagyma és a sonkahagyma gyermekének tűnik. Héja kicsit világosabb, mint a
mi lilahagymánké, teste ovális, hosszúkás. Felvágva láthatóvá válik, hogy jóval
lédúsabb is annál. A hagymalevelek egészségesek, nincs belső rothadás. Sajnos
ezt a jelenséget a vöröshagymánál és a lilahagymánál is gyakran
tapasztalhatjuk, főleg a hiperekben vett hagymáknál. Ízre finom, zamatos, és ami
rögtön kitűnik, nem annyira könnyfakasztóan erős, kimondottan zsenge, pedig
késő őszí vételről van szó. Emiatt az ízhatás sem annyira intenzív. Ha főzésre
használjuk, valószínűleg többet kell számolnunk belőle, mint a hagyományos
vöröshagymából. Egyébként nálunk is kapható külsőleg igen hasonló hagyma,
származási helyként Magyarország megjelköléssel, ám azok jóval erősebbek,
csípősebbek.
Kiválóan bevált zsíros kenyér
mellé, főzésre nem pazarlom, jól beosztom a következő erdélyi utazásomig, bár
valószínűleg nem tart ki addig.
Érdekes írás!
VálaszTörlés